Megérkezésünkkor a felnőttek hiányolták a hegymászó felszerelést.
Másnapra mégis megbátorodtak és a tervezett program a Székelykő meghódítása lett.
Torockóról az a hír járja, ott kétszer kel fel a Nap. Kis családunk lefekvés előtt megszavazta a reggeli koránkelést a csoda megtekintése érdekében. Anya fel is kelt időben, mire minket sikerült az ágyból kiimádkozni, a nap már felkelt... de arról még megbizonyosodtunk, másodszor is volt napfelkelte és Dominik a reggeli mellett meg is fejtette a titkot :)
A Székelykő meghódítására az egész csapat útnak indult - elinduláskor szerintem nem sokan gondolták komolyan, fel is jutunk a tetőre.
Mivel jó mászó és gyors futó vagyok, sikerült a nagyokkal jó darabig lépést tartanom. Aztán egy kiálló sziklacsúcs magára vonta a figyelmem, amit meg akartam hódítani. Gyönyörű volt a kilátás, lélegzeteláttító volt lenézni a hatalmas szikla alattam lévő részére - addig a pillanatig, míg meg nem láttam kis barátom, aki egy rövidebb úton megpróbált utánam futni és visszazuhant a szikláról.
Körülnézve megpillantottam egy bokrot, amögé bújva megdermedtem és mozdulni sem mertem. Nem tudom, mennyi idő telt el így. Kriszti jelent meg a bokor mellett és beszélgetni kezdtünk. Jó volt a villámként száguldó gondolataim kicsit rendszerezni és a figyelmem a riadalmamról elterelni. Sok mindenről beszélgettünk - "mi lett volna, ha segítek", "meddig bírja ki egy ember étel-ital nélkül" - és imádkoztunk. Közben hallottam apa hangját, hogy kiabál lefelé "Mit csinálnék, fekszem!". El nem tudtam képzelni, mi lehet a többiekkel. Nagyon hosszú idő telt el, míg apa odaért hozzánk. Utána kissé még ijedten, de önmagamban bízva ügyesen másztam tovább felfelé. Apa visszament egy rövid távot, anyához és Benedekhez.
Fent a hegycsúcson - Dominik az elsőként felérő csapattal ért a csúcsra, vele együtt, kis biztonságot találva mellette - találkoztam újra a családommal; mire felértek, már szakadt az eső és jött velük három idősebb hegymászó. Keresni kezdtük az utat lefelé. A hegymászók többfelé is elindultak, apa - karjában a mezítlábas megeröltető mászástól álomba zuhant Benedekkel - is próbált utat keresni a hegyről lefelé. Előkerültek a táskák aljából a különböző rágcsák, ezek nélkül nem is tudom, mi gyerekek hogy indultunk volna újra útnak.
Végre megegyeztek a felnőttek és elindultunk lefelé. Mindenkinek tocsogott a lába a cipőkben és éreztük, nem kis megpróbáltatás lesz lejutni a hegyről.
Menet közben többször éreztem, nem tudok tovább menni. Elcsúsztam, elestem, nem láttam az esőtől és nem értettem, hogy van a felnőtteknek kedve énekelni. Őszintén csodáltam bátyámat, aki némán haladt előre, rendre bőven előttem.
Jött velünk egy fehér kutya, nem tudom, honnét került hozzánk, de jó volt mellette, futott velünk. Megsimogatni nem tudtuk, de kiválóan terelgetett minket.
Többedszer mentünk be erdőbe és mentünk ki onnét; végre úgy tűnt,a következő mező már az úthoz vezet. Közben lett térerőnk, felhívtuk a buszt. Nemsokára láttuk is, ahogy érkezik, majd továbbhalad...
Anyának még volt ereje lefutni velem a mezőn; örömmel-felszabadultan futottam az út felé.
