Csíksomlyóról az ezeréves határhoz indultunk; amerre mentünk, mindenfele a hatalmas esőzés nyomait láttuk.
Kaptuk egy olyan információt, hogy nem is biztos, eljutunk a határhoz, elvitte a hidat a víz - hála helyismerettel rendelkező sofőr bácsinknak, a buszból néztük meg azt a hidat, illetve helyét, amin nem kellett volna átjönnünk.
Sokat utaztunk, jó meleg volt és csak néztük a buszból, ahogy a gyimesi emberek egymásnak segítve takarítják el az esőzés okozta károkat.
Amikor végre megérkeztünk úticélunkhoz, először kissé bizonytalannak tűnt a csapat. Néhányan célba vették a WC-ket rejtő faházakat (köztük anya és Benedek is, ez okozott egy kis bonyodalmat), majd a csapat szép lassan betájolta magát és elindult. Apának egy idő után feltűnt, anyáék nincsenek sehol - illetve nem jöttek velünk, mivel elmentek dolgukra - és visszaindult értük.
Már ekkor sem volt felhőtlen a hangulata - Dominik le akart fényképezni egy régi mozdonyt és egy mozdulattal az összes aznapi fotónkat letörölte a gépről -, aztán találkozott a felpaprikázott párjával és elszabadult a pokol: anyának nemrég volt egy rémálma, hogy egy buszos kirándulás kapcsán elveszik; amikor kijőve a faházból rájött, sehol a csapat, átélte újra. Rövid számvetés után eltalálta a helyes irányt és összetalálkozott a visszainduló apával - sajnos túl korán, mert volt még benne elég méreg, amit rázúdított apára. Nemsokára szembetalálkoztak Dominikkal, aki újfent, csak már felpaprikázott két szülőtől le lett tolva a fotók miatt - érthetően sírva fakadt. Ezek után jobbnak láttam, ha nem feszegetem túlzottan a dolgokat és próbáltam szót fogadni.
Mint kiderült, egy többszereplős összefogás hatására a régi őrbódét felújították. így egy szép új épületben hallgattuk a vasutas bácsit, aki annyi és olyan szerteágazó mesét tudott, azt hittük, soha nem lesz vége. Szerencsére volt sok érdekes tárgy és fotók - az egyiken pont úgy látszott a híd és a patak, mint ahonnét néztük és látszott, mennyivel nagyobb most a víz -, így mi gyerekek is elfoglaltuk magunkat. Volt egy bunker is, ahol meg tudtuk nézni a régi fegyvereket - anya nem maradt igazán sokáig velünk bent :(
Hosszú idő után elindultunk fel a várhoz; én nagyon szívesen megmásztam volna az egészet, de a felnőttek nem ítélték biztonságosnak :(.
Pedig olvastuk, volt olyan bátor katona, aki lóval közlekedett az egyébként tényleg meredek lépcsőkön;
biztos izgalmas útja volt :)
Miután a csapatunk leért a várhoz, a kedves vasutas bácsi, aki mesélt nekünk, a parkolóban várt bennünket. Míg a felnőttek beszélgettek, mi gyerekek leültünk - és végre mi is kaptunk chips-et - eszegetni és néha végnéztük a bódék kínálatát. Bár sehol nem tartottunk nagybevásárlást, itt azért vettünk hűtőmágnest (nagyon jól néz ki a hűtőnk a sok utazási emlékkel). Nemsokára azt láttam, öcsém egy aranyos kis kutyust simogat, rögtön odamentem. Annyira aranyos kis állatka volt, legszívesebben hazavittük volna. A vasutas bácsi elmondta, nagyon sok kis állatot tesznek ki a parkolóban, őt is több testvérével tették ki, a többieknek már lett gazdája. Bízva abban, jó helye lesz a kutyusnak, induláskor meleg szeretettel búcsúztunk el tőle.
Hazafele jól esett a tájat csodálni. Bár sofőr bácsink nem volt szószátyár alkat, néha azért mesélt. Itt a Gyimesekben elég sokat. Eddigi utunk során mindenhol erdőt láttunk, most viszont a hegyeket főleg rétek, legelők borították - egy-egy fa látszott néha. Elmondta a sofőr bácsi, a gyimesi emberek a kaszálást nemcsak ügyesen csinálják, de most már tanítják másoknak is. Sőt, olyan jó a szénájuk, az őszi szénafesztivál után még messzi országokba is viszik!