"2.01 percig beszéltünk ekkor. Mondom, hogy most már nem kell sietni, meg van a gyerek, csak segítsen, mit csináljak a köldökzsinórral. Szerencsére ugyan az a hang volt, így nem kellett újra elölről elmondanom a dolgokat. Mély csend, a gyorsan felvázolt helyzet után. Várok, még mindig csend. Épp meg akartam szólalni, amikor jó pár másodperc múlva kérdés, „minden rendben?”. De válaszolnom se kellett, mondja: rendben hallom, hogy sír a baba. Mondom, hogy jól van mindenki, senkinek semmi baja, csak én mit csináljak a zsinórral. Megint rövid mély csend, aztán pergős határozott instrukciók. Közben ollót szedek elő. Mondja, hogy ha nem lüktet, akkor vágjam el. Mondom, hogy ez rendben, csak hol, hogyan. Mondja, kössem el valamivel. Végig gondoltam, hogy csipesz szerű valamivel szorították el, rákérdeztem, hogy ruhacsipesz? Az nem jó! Felkiáltás a telefonban. Mondja steril kötöző. Azon gondolkodtam, hogy hol van, megtaláltam ,elővettem. Hetedik érzék: jött valaki. Kinéztem meg van a mentő.
Fújtam egyet, majd a kezemben lévő steril kötöző és az olló majdnem röpült, dobtam el mindent. Kimentem, jön egy fiatal férfi, elég izgatottan. Mondom neki, most már nem kell kapkodni, a gyerek megvan, csak legyen kedves a köldök zsinórt elvágni. Ránéztem, ő rám, és egy nagy sóhajjal láttam, hogy az izgatottsága eltűnik. Visszament a mentőhöz és néhány tárgyat hozott magával: olló és sterilen csomagolt tárgyakat: pl. csipesz. Na ekkor vettem észre, hogy a wc és az előtte lévő folyosó szerűségben kb. 1 cm magasan áll a víz. 6 négyzetméteren! Na ez nem semmi! Innen már lapos volt az egész a kórházig: mentős csipeszelt, vágott, kihalászta a méhlepényt a rögtönzött uszodájából, beültünk a mentőbe, mentünk. Snassz unalmas rész, amit „Hallivuuúd”-ban sem mutatnak be.
Ja közben a gyerek kapott egy anyukát, amitől kissé megnyugodott, illetve egy ún. hőtartó fóliát, amivel eljátszott, zörgette. Na innen már csöndben volt, gondolom elég meleg volt a fóliában.
A kórházban történtek már egy másik sztori, azt nem írom le. Örök életre szóló élményt kaptam B. „rakéta” Benedektől és feleségemtől, Viktóriától. Köszönöm! DE: Még most is megremegek, ha végig gondolom, mi történt. Remélem most hosszabb szünet jön, mert nem óhajtok repkedő rakéták után kapkodni!"
:) :) :) Remélem, majd Benedek is olyan szívesen olvassa a születése sztorijait, ahogy mi tettük :)