Szia!
Voltál már kenus versenyen? Fantasztikus hangulat, finom ételek-italok és boldog emberek mindenütt. Nagyon jó dolog - belülről azért mást is látsz... megfeszített izmok, versenyszellem és jóleső fáradtság :)
Az I. Rábalapátolás volt az első kenus verseny, melyen részt vettem - 4,5 évesen.
Egyesületünk életében fontos esemény volt, így kétségem nem volt felőle, anyáék indulni fognak. Voltak is edzeni, anya azt mondta, majd kiköpte a tüdejét, ráadásul mire leértek, már támadtak a szúnyogok és böglyök.
Aztán egy nap elmondták, velem együtt szeretnének indulni, családi kategóriában. Fellelkesültem, bár a verseny napjára ez a lelkesedésem csökkent; mentem is volna és maradtam is volna itthon mamáékkal. Végül mégis együtt indultunk útnak és a nevezéskor már nem bántam, én is ott vagyok :)
A rajt kicsit összevisszának tűnt nekem, de hamar letisztult a mezőny és nyugodtan tudtunk evezni. Szép egyenletes tempóval haladtunk - egy inkább családi túra-, mint versenykenuval -, apa azt mondta, a fair play szabályai szerint megyünk. Ez azt jelentette, ha valahol előzési lehetőség volt, hagytuk a gyorsabb hajókat elmenni, félrehúzódva.
A vízállás igen érdekes volt; néhány helyen ki is kellett szállniuk szüleimnek, annyira kicsi volt a víz.
Az evezésem, lehet nem sokat tett hozzá eredményünkhöz - az elején még eveztem, de aztán inkább nézelődtem, ettem a kenuban; anyáék nem is várták el, hogy végevezzem a mezőnyt.
Egy idő után kezdett kényelmetlenné válni a kenuban ücsörgés, főként, mert régen voltam már pisilni. Mikor már sűrűn kérdeztem, mikor érünk célba, anya megkérdezte, miért. Nevetve mondta, ha ilyen gondom van, szóljak bátran és megálltunk egy rövid pihenőre.
A célba érés nagyon jó volt! :) A híd után szüleim összeszedték maradék erejüket és egy szép hajrával sikerült jobb időeredményt elérniük még olyan hajóknál is, ahol két életerős férfi evezett!
Nagyon örülök, hogy részt vettünk a versenyen; legfiatalabb versenyzőként még a legfelső dobogóra is felállhattam! :)