Pénteken mire ébredtünk, már sok-sok esemény történt.
Anya - hozzászokva már a koránkeléshez - a hátsó házban bundáskenyér gyártásban volt (rengeteg tojást és kenyeret vittünk magunkkal itthonról) míg ott hátul ápolták Geri barátunkat. Előző nap még együtt focizni, aztán reggelre már felkelni sem bírt, olyan gyenge volt, hajnalban többször hányt.
Az eső a változatosság kedvéért esett a felnőttek azonban azt mondták az este, ha eső lesz, akkor is megyünk, maximum esőben sétálunk. Nem tudom, ki mennyire gondolta komolyan - csapatunk egy része az ápolás illetve pihenés mellett döntött; szüleim úgy gondolták, ha már ilyen messze eljöttünk, lássunk is valamit.
Anya ötlete, hogy a hosszadalmas reggelit fogyasszuk a buszon, már pár napja is tetszést aratott, ma végre a kivitelezésre is sor került. Sajnos pont anyának kellett megállapítania, nem sikerült tökéletesen a terv végrehajtása : annyira elfoglalt minket a nézelődés és a bandázás, hogy az evésre jutott a legkevesebb időnk.
Szüleim továbbra sem bírtak betelni a látvánnyal, a szerpentinek-hegyek-erdők világával. Valami eszméletlen élmány volt, ahogy az ablakon kinézve a fák csúcsát láttuk, az ablakhoz közelebb hajolva pedig szédítő mélységben vagy magasságban láttuk az út folytatását :)
Megérkezve a tó parkolójába ugyanazt hallottuk Zsókától, mint a buszunkhoz siető - a parkolóban sarat takarító - munkástól: "Ilyennek még nem láttam a tavat"
Egyelőre még nem tudtuk meg, milyennek nem látták a tavat; először a Békás szoros felderítésére indultunk. A csapat a gyaloglás mellett döntött bevállalva a bizonytalan ideig tartó esőben sétálást.
Nagyon lassan haladtunk. Benedek sem jött túl gyorsan (nem reggelizett rendesen a buszon), Titike fájós lába sem gyorsította a haladást. Ráadásul elkezdte rosszul érezni magát - Zsóka egy idő után feladta a reményt, hogy tempósan leérünk. Egy jobban belátható helyen megálltunk technikai szünetre; megszületett a döntés, lehívjuk a buszt. A hely alkalmas volt arra, a busz le tudjon parkolni, míg felszállunk. Előkerültek a chipsek, kekszek, italok és volt, aki a patakbővítési projektbe is beszállt. A felnőttek pedig felváltva telefonáltak...volna, ha lett volna térerő.
Körülöttünk minden irányból hegyek magasodtak, a patak szédületes sebességgel áramlott mellettünk - felejthetetlen élmény volt. Néhol azt sem értettem, hogy fér ott el busz, a hegy úgy benyúlt az út felé. A másik oldalon a hegyoldalt borító erők között most frissen született erecskék táplálták az amúgy is kibővült vízű patakot - szerencsére akkor még nem olvastuk el a Gyilkos tó legendáját.
Az eredménytelen próbálkozások megunva Zsóka visszaindult a buszhoz. A lentmaradt csapat nem bírta sokáig a tétlenséget - egy idő után mentőakciót szerveztünk. A kezdeti verzió az volt, valaki felmegy stoppal Zsóka után és együtt mennek a buszért. Aztán módosult a dolog - átgondolták, ha Zsóka időközben leindul a busszal, a felmenő ember fent marad.
Izgalmas játék volt a felnőtteknek, ahogy próbálták rábírni a felfelé tartó autókat a megállásra. Anya elég viccesen nézett ki a földig érő fekete esőkabátjában az út szélén - előtte sem állt meg senki, miután kiment az út szélén álló denevér valószínűleg még riasztó is volt - sorban mentek el mellettünk az autók. Anya elindult az úton lefelé, de az ötlete, hogy a kanyar előtt hátha nagyobb szerencséje lesz, nem került megvalósításra, a kanyarnál visszafordult - félelme legyőzte.
Végre megállt egy autó - a benne ülő munkások persze nem beszéltek magyarul. A csapat összes angol tudását összeszedve megértettük vele, vegye fel a rózsaszín esőkabátban felfelé menő Zsókát és vigye el a buszig. Alighogy eltűnt felfelé a kanyarban, megérkezett Zsóka a busszal :)
A buszból más volt a látvány és kevésbé klassz fotók készültek, de még így is lenyűgőző volt látni a természet erejét. Zsóka indulás előtt adott a gyerekeknek egy feladatot: találjuk meg a patakban a Pokol kapuja-tornáca-torka részt; időközben módosította az elképzelést, mivel szerinte az elnevezés mos
Megálltunk a szoros alján és ismerkedtünk a székely árusokkal, árujukkal; apa bohóckodott a fotózáshoz. A szoros alján a busz visszafordult és pár órával később a szálláson kiderült, jó döntés volt, mert a román Békásban már az úton hömpölygött át a patak.
... folytatom :)
