Szia!
Ma anya elment tanítani. Amikor megláttam, hogy veszi fel az egyenruháját, irtózatosan sírni kezdtem. Se enni nem akartam, se elaltatni nem tudott.
Aztán megjött keresztanya, időközben elhallgattam. Ő is próbált etetni, ettem is leveskét, egy kevés banánt és irtó jót játszottunk.
Észre sem vettem, úgy elment az idő, már jött is haza anyag, kisimultan, feldobottan. Rácsodálkozott, hogy még nem alszom, hisz kora hajnalban keltem.
Nagy gyorsan elhadartam neki, mi mindent csináltunk. Aztán ettünk - ahogy csak vele lehet, hogy bekapom a falatot és futok egy kört, aztán előlről -, peluscsere és mentünk aludni.
Anya nagyon örült neki, hogy ilyen jól le voltunk keresztanyával (hát még keresztanya hogy örült :) ). De azért az örömérzete sajnos nem felhőtlen. Majd holnap írok róla, miért nem.
Én viszont nagyon fontos tapasztalatokat szereztem: anya nélkül is lehet rövid távon élvezetes, izgalmas az élet és anya tényleg olyan, mint a bumeráng - mindig visszatér!
Szép napot neked! :) :)