Szia!
Ha még emlékszel, nehezen indultunk haza tavaly a Balatonról; így még rövidebb lett az idő, amit otthonunkban töltöttünk a budapesti kirándulás előtt.
Anya az előző budapesti út után azt mondta,legközelebb csak akkor indul neki kettőnkkel, ha apa is jön. A helyzet azóta még nehezebb lett, mert már hárman boldogítjuk anyát nap, mint nap. Szerencsére a tavalyi évre lett apropója, hogy apa is jöjjön: esküvői meghívót kaptunk szeptember elejére.
Szerda délután indultunk útnak; mivel Benedek utált autózni, mi pedig imádunk tömegközlekedni, vonattal. Kora este érkeztünk Budapestre, kész útitervvel, hogy jutunk a szálláshoz.
Nagyon hamar akadályba ütköztünk: mióta anyáék nem jártak itt, a Kőbányai metró végállomás helyére egy bevásárló központot építettek...ott álltunk fáradtan, bőröndökkel és fogalmuk sem volt, merre induljunk...
Anya közölte apával, ő leül velünk, megvárja, míg apa kideríti, hogyan tovább. Míg ő megszopiztatta Benedeket, mi Dominikkal birtokba vettük a befutható teret :)
Egy segítőkész néninek köszönhetően kitaláltunk a bolt rengeteg közül az utcára. Ott megint szembe találtuk magunkat a "merre tovább" kérdéssel, de hála a 3 gyermekével arra sétáló apukának, hamar megtaláltuk a szállásunkat, miután elvezettek az utcához.
A házban nagyon segítőkészek és kedvesek voltak; anya kérdésre, hogy pl. a jakuzzi működik-e (nem tudtam előtte és azóta sem, mert nem működött) készségesen válaszoltak.
A szobánk az itthon megszokott tágasság után nagyon kicsinek tűnt: volt benne egy nagyágy (anyával és apával aludtam itt), egy utazó kiságy Benedeknek és egy külön ágy, ami Dominiké lett. Mivel csak aludni akartunk itt, nem érdekelt minket a kis hely; örültünk, le tudunk feküdni. Akkor még nem sejtettük, életünk egyik legnehezebb éjszakája előtt állunk...