A világ gyerekszemmel

A programok tervezése során átbeszélték a szállásadóinkkal, a völgyből el tudunk túrázni a barlanghoz, így reggeli tán elindultunk a Koloska völgybe.

Nagyon jó kis hely volt: találtunk egy forrást, aminek nagyon finom friss, hideg vize volt. Megreggeliztünk és keresni kezdtük a túraútvonalat. Sajnos nem találtuk meg, de legalább sétáltunk (én motoroztam a lábbal hajtósommal) egy jót az erdőben és fantasztikus felvételeket készítettünk :).

A völgyben lévő túrázók sem tudtak segíteni, merre is menjünk – utólag kiderült, apáék jól okoskodtak a térkép alapján, a barlangnál is az a turistajelzés volt, amin elindultunk felfelé a völgyből –, így végül autóval indultunk a barlanghoz; útközben megnéztük a szőlőmunkások szobrait.

Valami nagyon meleg volt az idő! Nem igazán értettem, a Lóczy barlanghoz érve miért veszünk őszi, hosszú ruházatot... Aztán a barlangban megértettem: kellemesen hűvös fogadott bennünket a mélyben, ami egy idő után már hidegnek is tűnt. Nagyon jókat bújócskáztunk, a néni, aki lejött velünk, mindig megmondta, hova lehet bebújni és anya mindig vevő volt rá, hogy jöjjön velünk :) Apára maradt a fényképezés :)

Anyáék a barlangból kijőve megkérdezték a nénit, merre van a Jókai kilátó. Azt mondta, egy nem túl hosszú, de intenzív emelkedő végén van, csodálatos a kilátás onnan. Anya azért megkérdezte – a zirci esetből okulva –, tényleg van-e kilátó; a megnyugtató válasz után úgy döntöttünk, nekiindulunk.

Anyáék kikötötték, nem fognak cipelni minket. Dominik volt a leglelkesebb, pár perc után azonban közölte, elfáradt, éhes. Ettünk és anyáék újra elmondták, úgy induljunk tovább, lábon kell végigmennünk. Igaz, kisebb panaszokkal, de ment is a dolog; felérve anya nagyon megdícsért minket a teljesítményünkért! Volt is oka rá: útközben találkoztunk egy bácsival és a lányával, aki bőven idősebb volt Dominiknál – ők visszafordultak :(

Mire felértünk, nagyon elfáradtunk, de a kilátóra újult energiával másztunk fel :), a látvány tényleg fotóznivalóan csodálatos volt :) :)

Lefele már könnyebb volt az út; a szálláson anya közölte, aznap már nem ül autóba.

A progi, ami miatt pont Füredre jöttünk, pár utcányira volt tőlünk; mivel másnap indultunk haza, nekivágtunk a sétának. Iszonyú meleg volt és sajnos a kiállítás helyszínén sem volt olyan jó hűvös, mint a barlangban. A cél az utazó vasútmodell kiállítás volt :)

Érdekes volt nézni a mini vonatokat, ahogy száguldoztak – anyának a kiállítás azonban inkább nyűg volt, mint élmény: én nem láttam fel az asztalra, így szinte végig engem kellett emelgetnie a nagy melegben. A Dominik még sokadszor is visszafutott, én azonban találtam magamnak egy anyakímélőbb foglalatosságot: a földre lerakott dobozokban talált vonatokkal kezdtem játszani:)

Mint utólag kiderült, azok eladásra voltak szánva; nagyon ügyesen játszottam, mert egy sem sérült meg :). Emlékbe vonatos kártyát kértünk mindketten :)

A szállásra visszaérve komoly tanakodás kezdődött, kimenjünk-e a forróságba egyáltalán. Végül anyáék úgy döntöttek, a partra azért lemegyünk; nehogy úgy menjünk haza, hogy nem is jártunk a Tagore sétányon!

Az ötlet jó volt, ugyanis rögtön az elején találtunk egy szökőkutat :) Mivel több gyerek is volt benn, mi is ledobtuk Dominikkal a ruháinkat és nagyon jót játszottunk benne:), még anya is bejött egy keveset felfrissülni :).

Apa lett megint a fotós – készített sorozatképeket is, ha elég gyorsan lapozod a fotótárat, olyan, mintha mozognánk :)

Az estét is a sétányon töltöttük; mentünk még egy kört a Dottóval; megnéztük a hajókat, hattyúkat etettünk és megvacsiztunk :)

A sétány tömve volt árusokkal, így megint jó leckét kaptunk a „nem veszünk meg mindent, amit meglátunk” című tananyagból; nézelődtünk (azért találtunk némi látnivalót is a sátrak között), Dominik kipróbált egy játékot és hazafelé az első este felfedezett Kossuth forrás felé mentünk; ittunk és vittünk egy jó adag savanyú vizet.