Gyimesekből hazafelé tartva megegyeztünk, az utolsó napon mindenképpen elmegyünk a csángókhoz. A sofőr bácsi így ki tudta venni a pihenőnapját, mi pedig izgalmas napnak néztünk elébe.
Anyának nagyon tetszik a fájdalommentes lába (hála a csíki borvíznek); reggel elsétáltak tejért és kissé ázottan értek vissza.
Szerencsére a csapat már nagyon rákészült a túrára, senkinek nem jutott eszébe, otthon maradjunk.
Imádtam ezt napot: mentünk hegynek felfelé, lehetett az erdőben - a medvék miatt csak biztonságos távolságon belül - kószálni.
Szedtünk gombát, ittunk sok-sok forrásvizet (én az összeset megkóstoltam) - csupa élmény volt a nap :)
A korábbi tapasztalatok alapján azért vittünk magunkkal helyben járatos túravezetőt, Zsóka sógorát, egy általa jól ismert idősebb csángó házaspárhoz indultunk. Kalandos útunk volt: a piacon vett cseresznyétől eltört fogat doktornőnk lazán kihúzta az út szélén; találkoztunk békésen legelészgető tehennekkel, de az agyvízünk is felforrt, amikor az idilli békét crossmotorosok zavarták meg - többen szerettünk volna botokat ragadni...
Hosszúra sikeredett a séta; amikor csapatunk a kápolnánál lepihent, mindenki megnyugodott - korai volt az öröm...
Ettünk egy jót, az aktívabbak elmentek gombát szedni, a pihenni vágyók leheveredtek a fűben. CSabának ez olyan jól sikerült, ott is felejtettük, míg elmentünk a csángó családhoz :)
Miután mindenki jól lakott, kérdezni kezdtük, melyik házhoz megyünk; kiderült, még nem is látszik onnét a ház, folytatjuk a gyaloglást. Nem mindenki volt elragadtatva az újabb úttól, ráadásul már dörgött is.
A hegyek meghódítása egyik kedvenc elfoglaltságom, ráadásul szüleim néhány nekünk fontos kérdésben - pl. a pocsolyákban való dagonyázás terén - meglehetősen engedékenyek így nagyon jól éreztük magunkat :)
Ami akkor teljesen természetes volt, az most már álomszerű: fent egy hegy tetején, körben mindenfele hegyek; a mezőkön szabadon tehenek, lovak és a levegőben a lágy szél finomabbnál finomabb illatokat hozott.
Utunk egy lezárt kerítéshez ért; nem tudtunk tovább menni, de benézve a sok kutya közé (főként mert a napok óta mellénk szegődött kutyafalka leghűségesebb tagja is velünk volt) nem is igazán akartunk bemenni. Lassan előkerült egy szüleink korabeli férfi; hosszas beszélgetés, telefonálás után bebocsátást nyertünk a területre. Több más dolog közt azt is megtudtuk tőle, azért a sok kutya, mert 'fogyóeszköz', a medvék el-el visznek belőlük. Hűséges kísérőnket hagytuk a saját harcai megvívására, mi a kutyákra nem is figyelve lefelé indultunk a birtokon.
Kiderült, a férfi szüleihez indult csapatunk, de ők a városban vannak kórházban másik gyermeküknél. A házukba azért bekukkanthattunk és kiderült, nagy veszteség lett volna kihagyni - a bácsi hobbija lenyűgöző.
Nem töltöttünk itt túl sok időt - bár ahhoz eleget, szüleim azt mérlegeljék, megéri-e megvenni a hegyen eladásra kínált faházat -, még napsütésben elindultunk haza.
Nem járhattunk az út harmadánál sem, amikor előkerültek az esővédők és kiderült, a felnőttek jól számoltak.
Kb. 10 perc múlva egy fa alatt tanakodtunk, várjuk-e ki az eső végét vagy inkább induljunk el. Mindenki vizes volt már és kevesebben voltak a maradni vágyók - elindultunk.
Csapatunk több kisebb csapatra bomlott - reméltük, a medvéknek a 2-6 ember is elég távoltartó - és elindultunk a hegyről lefelé. A lakott területrészt elérve mutatkoztak a fáradtság jelei több emberen - Zoli és terepjárója igazi megváltás volt :) A gyerekeket levitte a szállásra, a nagyok és felnőttek sétáltak tovább.
Mire anyáék Adriennel (neki többet kellett volna a csíki lábáztatóban tölteni) leértek, újra sütött a nap :)
