Gyönyörű napsütésben utaztunk Csíksomlyóra. A hegyek el-elmaradoztak mellőlünk és gyönyörű mezőket is láttunk út közben.
Erdély életében sok rossz dolog történt; utazásunk során megálltunk Mádéfalván, ahonnét több száz székely menekült volna el és kaszabolták le, mert a saját életüket szerették volna élni.
Ma sem egyszerű nekünk másképp élni, mint az ismerőseinknek, de ezek szerint régen ez még veszélyes is volt :(
Ahogy már megszoktuk itt Erdélyben, Csíksomlyón is hegymászással kezdtük a programot.
Én természetesen a Kálvária megmászását választottam, Dominik és apa is ezzel a csapattal tartott. Nagyon jó volt mászni, nagyon szeretek hegyet mászni!
A Kissomlyó hegy tetején megpihentünk, találtunk ott egy nyitott épületfélét, ahol le tudtunk ülni. Aztán a kalandvágyóbbak felmentek a Nagysomlyó tetejére, addig néhány anyuka lent maradt a picikkel (és az érkező családokkal rövid idő alatt iskolánkról beszélgettek - úgy tűnt anyáéknak, nemcsak mi keressünk egy szuper iskolát).
Ami kihagyhatatlan volt, az a hegy lábánál lévő borvízforrás. Igaz, az epernek nem tett túl jót a pezsgése, anya lábának viszont igen. A tegnap nap sok sétája (Békás szoros, Gyilkos tó, a délutáni hegymászás és az esti séta Felszegbe a tejért) alaposan megviselték anya lábát; Vilmos a maszírozással rengeteget segített a dolgon. A begyulladt sípcsontjait azonban masszázzsal nem lehetett helyre tenni. Azt mondták anyának, majd ez a forrás rendbe teszi, van egy lábáztatója, azt feltétlen próbálja ki.
Szinte az egész csapatunk kipróbálta a lábáztatót. Anyán láttam, elég fájdalmas lehet neki (őt talán csak Adrienn überelte a szenvedés kérdésében); büszke voltam rá, ennek ellenére kitartott a vízben. Olyannyira, rá kellett szólni, szálljon már ki belőle...
Anélkül természetesen nem jöttünk el Csíksomlyóról, hogy a templomot meg ne nézzük - néhány elhivatottabb ember - köztük a bátyám is szüleimmel - elmentek megnézni a Kegytemplomot, míg mi a buszon várakoztunk.
Aztán elindultunk az ezeréves határhoz...